License partner of

Újraindulás a COVID-19 járvány okozta leállások után

A COVID-19 világjárvány miatti újraindulás kockázatai

A Volkswagen, a BWM, a Daimler és a többi autógyártó sorra jelenti be, hogy újraindítják összeszerelő üzemeiket. Ezzel párhuzamosan, illetve ezt megelőzően a beszállítóknak is el kell kezdeniük a termelést.

Az IATF 16949 szerint tanúsított irányítási rendszerrel rendelkező cégek, fel vannak készülve új termékek bevezetésére, a termék és folyamatfejlesztési projektek határidőre, a vevő által elvártaknak megfelelő lezárására, csakúgy, mint a különböző, például a nyári vagy a téli leállások utáni újraindulásra. Sőt, ehhez nem is feltétlen kell IATF 16949-es rendszert üzemeltetni, egy jól működő ISO 9001-es rendszer is megfelelően kezelheti a fent felsorolt helyzeteket.

A jelenlegi helyzet azonban merőben eltér egy normális, tervezett leállás utáni újraindulástól. Az autógyártóknál, de különösen a beszállítói láncban olyan változások történtek, melyek némelyike komolyan veszélyeztetheti egyes cégek újraindulását, a megfelelő minőségű és mennyiségű termékek, alkatrészek határidőre történő beszállítását. Lássuk, mik ezek a kockázatok és mik a lehetséges következményeik!

Az egyik legfontosabb ilyen kockázat a képzett emberi erőforrások rendelkezésre állása. Sok cég, különösen azok, akik sok bérmunkást foglalkoztatnak, a rendelések visszaesésekor és a gyárak leállításakor, vagy a termelési volumen csökkenésekor, nagy tömegben küldtek el szerződéses munkaerőt. Ezek a dolgozók azonban már be voltak tanítva az adott folyamatokra, termékekre, tehát ha most a gyártás újraindításakor, újbóli felfutásakor helyükre új dolgozók kerülnek, legalábbis a kezdeti időszakban, komoly minőségingadozásra lehet számítani. Egy több hetes, hónapos kiesés a munkából, akkor is okozhat problémákat, ha egyébként a dolgozókat megtartotta a cég. Külön ki kell emelni azokat az eseteket, amikor a járványveszély miatt a gyártósorokat az operátorok védelme érdekében átalakították, ezzel azonban a már megtanult, jól működő folyamatokba egy új kockázatforrást kódoltak. Ne feledkezzünk meg a termelés mellett az olyan munkakörökről se, mint a raktáros, anyagmozgató, bejövő áru ellenőr! Az ő munkájuk, jelen helyzetben annak hiánya, vagy nem megfelelő elvégzése szintén kritikus lehet.

Hasonló probléma lehet, ha a létszámcsökkentés a mérnöki állományt és a vezetőséget is érintette és olyan tudás, tapasztalat veszett így el, melynek hiánya komoly zavarokat okozhat nem csak a gyártó, de az egyéb folyamatok működésében is.

A gépek karbantartása kulcs fontosságú a jelen helyzetben. Tekintve, hogy a járvány miatti leállás, bár nem olyan volt, mint egy azonnali meghibásodásból adódó gépkiesés, mégsem nevezhető általános, tervezett leállásnak, főleg a folyamatos üzemű gépeknél, berendezéseknél kell számítani a fokozott karbantartási, beüzemelési igényre. Ha az adott cég a karbantartást saját erőforrással oldja meg és nem bocsátott el karbantartókat, a felfutás gördülékeny lehet. Számolni kell azonban kapacitáshiánnyal, mert most egyszerre kell azokat a feladatokat elvégezni, amit „békeidőben” tervezetten, az egész évre elnyújtva. Ha a karbantartást részben vagy egészben külső szolgáltató végzi a probléma még fokozottabban jelentkezhet, hiszen ezekre a cégekre is egyszerre zúdul rá az ügyfeleik igénye. Ahhoz, hogy ezt a helyzetet a beszállítók megfelelően kezelni tudják, szükséges a szabályozott újraindulás megtervezése, szükség szerint a gépek, gyártó folyamatok képességének vizsgálata, igazolása.

Ehhez hasonló bár az esetek többségében talán kevésbé kritikus probléma lehet a mérőeszközfelügyelet akadozása. A karbantartáshoz hasonlóan itt is előfordulhat, hogy egyes eszközök nem, vagy késve lesznek kalibrálva. Kevés kritikus mérőrendszertől eltekintve, ha a kalibrálási gyakoriság megfelelő biztonsági ráhagyással lett meghatározva, a kalibrálások idejének eltolódása kisebb zavarokat fog csak okozni. A kritikus rendszereknél azonban itt is léphet fel belső vagy külső erőforráshiány miatt elmaradó, vagy késői kalibrálás, ami komoly kockázatokat rejthet.

Eddig csak a cégek saját, belső kockázatairól beszéltünk, amiket a cégek a válságkezelési stratégiájuknak és a pénzügyi stabilitásuknak megfelelően tudnak kezelni. A tapasztalat azt mutatja, hogy bár a vészhelyzeti tervek, illetve a szabvány terminológiája szerint „Tervek előre nem látható események kezelésére” a beszállítói láncban rendelkezésre állnak, gyakran ezek nem elég részletesek, hogy egy valós szükséghelyzetben is működjenek.

Több telephellyel rendelkező cégeknél előfordulhat, hogy az egyes telephelyek a helyi korlátozások miatt nem egyszerre indulnak újra, ami ahhoz vezethet, hogy termékeket, termékcsoportokat, a jóváhagyottól eltérő telephelyen gyártanak le.

Szintén a nagyobb szervezeteknél, ahol távoli telephelyek nyújtanak támogató funkciókat a gyártó lokációknak, előfordulhat, hogy a gyár már elindult, de a támogató telephely még nem.

Ha fent leírt események a beszállítóknál, albeszállítóknál bekövetkeznek, a vevők, mivel erőforrásaikat a saját belső problémáik megoldására fordítják, előfordulhat, hogy nem észlelik időben a beszállítói láncban felmerülő súlyos problémákat. A nem szabályozott folyamatokból kikerülő, megkérdőjelezhető minőségű termékek beszállítása önmagában is egy komoly probléma, bár talán nem annyira komoly, mint ha semmit sem szállítana az adott cég. Talán egy tűzfallal ki lehet szűrni a hibás alkatrészeket. Azonban a beszállítói lánc zavarai oda vezethetnek, hogy egyes esetekben a szállítás fenntartása érdekében a cégek esetenként alternatív forrásokat vesznek igénybe és nem bemintázott, nem jóváhagyott anyagok és alkatrészek kerülnek beépítésre.

A végkövetkeztetés, hogy jelen helyzetben a beszállítómenedzsment és beszállítófejlesztés kiemelt figyelmet kell kapjon minden cégnél. Már az IATF 16949 is rendelkezik arról, hogy az audit programokat kockázat elemzés alapján kell elkészíteni, adott esetben frissíteni, melyre az IATF a COVID-19 helyzet kezelésére kiadott szabályozásában is utal. Fontos hangsúlyozni, hogy ebből a körből a beszállítói folyamat-, szükség esetén rendszerauditok sem maradhatnak ki! A rendszer-, folyamat- és termékaudit programok felülvizsgálata mellett, szükség szerint meg kell fontolni soron kívüli rekvalifikációs vizsgálatok elvégzését mind a saját, mind a beszállítók által gyártott termékekre.

A témáról többet is megtudhat egy kötetlen beszélgetés formájában a következő kávészünetben. Ha azon nem tud részt venni, keresse kollégáinkat bizalommal!

Legfrissebb híreink